Miért hagyja el a nő a szeretett férfit: Ezt nem árt, ha minden férfi tudja

Feb 09, 2019 by apost team

A férfiak azt hiszik, ha feleségük vagy barátnőjük szereti őket, akkor soha nem hagyja el. Ez azonban nem feltétlenül van így. A nők gyakran nem a megfelelő okból szeretnek bele a férfiba. Később aztán, amikor már több az önbecsülésük, rájönnek, hogy miben is hibáztak. Az alábbiakban olvasható 12 olyan jel, ami miatt a nő lehet, hogy végül elhagyja a férfit, akit szeret.

Nincs közös érdeklődés

istockphotos.com/nd3000

Van az a mondás, hogy az ellentétek vonzzák egymást - ahhoz viszont, hogy egy kapcsolat hosszú távon is szilárd maradjon, kell legalább néhány közös érdeklődési terület. Bizonyos esetekben a kapcsolat kezdetén ez meg is volt, de a két fél az idők során más-más irányba lépett tovább. Más esetekben a férfi megváltozik. Egy nő például akkor hagyta el párját, amikor az elkezdte mindazért kritizálni, amit korábban szeretett benne.

apost.com

Hiányzó kommunikáció

istockphotos.com/nd3000

A nőknek fontos, hogy meghallgassák őket. Amikor a férfi nem lehet ott a nő mellett, a kapcsolattartásra akkor is szükség van. Az sem árt, ha a férfi oda is figyel arra, amit a párja mond. Őszinte érdeklődéssel kell részt vennie a beszélgetésben.

Hiányzó testi intimitás

istockphotos.com/martin-dm

Az csak legenda, hogy a nőknek nem kell a szex éppúgy, mint a férfiaknak. Ha úgy tűnik, hogy a férfi nem vágyik szexuálisan a barátnőjére, akkor az azt fogja érezni, hogy nem kell a másiknak. Aki szerelmes, az intim testi együttlétre is vágyik, és bár a nemi vágy nem tart örökké, ettől még az intimitás iránti igény megmarad.

Nagyfokú önzés

istockphotos.com/anzeletti

A nő elvárja, hogy a másik fontosnak tartsa őt. Egy ideig talán elviseli azt a férfit, aki mindig azt szeretné, hagyják őt békén - de végül elege lesz. A nők elég gyakorlatias gondolkodásúak ahhoz, hogy ne ragaszkodjanak a végtelenségig olyan férfihoz, akinek láthatóan nem kellenek.

Önbizalomhiány

istockphotos.com/KatarzynaBialasiewicz

Az önbizalomhiány nem túl megnyerő tulajdonság egy férfi esetében. Kiábrándítóak azok a férfiak, akik leselkednek a barátnőjük után és állandóan faggatóznak. A szerelem együttjár a bizalommal, és ha a férfi igazán szereti a nőt, megbízik benne.

Hazudozás

istockphotos.com/AntonioGuillem

A kapcsolat nem maradhat fent, ha valamelyik fél hazudozik. Ráadásul minden hazugság újabbakhoz vezet, mert a nagyobb hazugságokat sok kisebbel kell alátámasztani. Jobb őszintének lenni még akkor is, ha nem mindig könnyű.

A szabadság hiánya

istockphotos.com/AndreyPopov

Mindenkinek szüksége van némi egyedüllétre, másrészt a barátokkal együtt töltött időre. A nők szakítanak az olyan férfiakkal, aki nem hagynak elég teret a számukra. Ha a férfi megadja a szükséges szabadságot a nőnek, akkor bízik benne és tiszteli - ez ráadásul a mentális egészség és a kapcsolat stabilitása szempontjából is elengedhetetlen.

Érzelmi elzárkózás

istockphotos.com/stock-eye

Sok férfi azt hiszi, jól bánik a számára fontos nővel, hiszen együtt tölti vele a szabadidejét, sőt néha még vacsorázni is elviszi egy kellemes étterembe. Ha viszont a férfi mindeközben érzelmileg elzárkózik, abba a nő idővel belefárad. A férfinak is nyitottnak kell lennie, fel kell tárulkoznia, máskülönben távolságtartása miatt végül jóvátehetetlenül tönkremegy a kapcsolat.

A másik fél el nem fogadása

http://istockphotos.com/dima_sidelnikov

Van olyan férfi, aki miután beleszeretett egy nőbe, azt tűzi ki célul, hogy pont olyanná formálja, amilyen számára a tökéletes nő. Igazából nem is szerelmes, legfeljebb abba az álomképbe, ami a fejében létezik. A nő megérdemli, hogy azért szeressék, aki ő valójában, és elfogadják olyannak, amilyen.

Örökös időhiány

http://istockphotos.com/LittleBee80

Sok embernek zsúfoltak a mindennapjai, de azok a férfiak, akik mindig túlságosan elfoglaltak ahhoz, hogy a párjukkal legyenek, végső soron azt üzenik a nő felé, hogy nem igazán fontos számukra. A nő megérti azt, hogy néha tényleg nagy a hajtás. Viszont ha a férfi soha nincs ott, amikor párjának nehéz helyzetben támogatásra volna szüksége, sem akkor, amikor az örömöket kellene megosztani - nos, az a férfi előbb-utóbb magára marad.

Állandó összehasonlítgatás

http://istockphotos.com/AntonioGuillem

Az egyik legutálatosabb dolog, amit férfi művelhet, hogy feleségét vagy barátnőjét negatív módon hasonlítgatja össze más nőkkel, például egy volt barátnővel. Az embereket eleve nem kéne egymáshoz hasonlítgatni. Mindenki egyedi, és mindenkinek megvannak a maga jó tulajdonságai. Ha valaki arról panaszkodik, hogy egy bizonyos nő miért nem olyan, mint egy bizonyos másik nő, végső soron azt mutatja ki, hogy nem önmagáért szereti azt a nőt.

Túl kevés megbecsülés

http://istockphotos.com/vladans

Az apróságok néha sokkal többet számítanak a nagy dolgoknál; a nők pedig elvárják, hogy az ilyen apróságokért is megbecsüljék őket. Jobban esik olyannal együtt lenni, aki tudja értékelni az élet kis dolgait is; aki nem anyagias. A férfinak így kell viszonyulnia a nő felé.

Egyetértesz a fentiekkel? Várjuk a hölgyek hozzászólásait: téged mi vitt rá, hogy elhagyd az egykor szeretett férfit.