Egy férfi annyira lenyűgözően adja elő Elvis egyik számát, hogy a zsűri egyik tagja megnyomja az Aranygombot

Máj 31, 2019 by apost team

Barry Darcy, egy harmincnyolc éves férfi az Írországban található Corkból nemrég szerepelt az Ireland's Got Talent című tehetségkutatóban. Darcy nem csak a hihetetlen hangját akarta bemutatni, de inspirálni is akarta azokat, akiknek szüksége van rá. Darcy üzenete: az élet minden kihívását teljesíteni lehet egy kis hittel, erővel és rugalmassággal.

Darcy nyugodt külseje nem utalt az elmúlt évek során elszenvedett nehézségekre, mielőtt megjelent volna a műsorban. Louis Walsh zenemogul és a zsűri egyik tagja kezdte a beszélgetést, amiből kiderült Darcy múltja a színpadon.

Darcy elmagyarázta, hogy gerincsérve volt, ami összezúzta az egyik lába idegeit. Azt mondta, hogy egyik reggel kigurult az ágyból és összeesett a padlón, és nem tudott járni többé. Az orvosok azt mondták neki, hogy ötven százalék esély van rá, hogy soha többet nem fog lábra állni.

apost.com

Nehéz elképzelni, hogy egy nap úgy ébredünk, hogy már talán soha többé nem járhatunk. Barry azt mondja, hogy ez az élmény ráébresztette, mennyire szereti a feleségét és a gyermekeit. A büszkeség és érzelem tisztán hallható Darcy hangjában, amikor a felesége által nyújtott szeretetről és támogatásról beszél.

Darcy Elvis Presley "The Wonder of You" című dalát adta elő. A férfi azt mondja, ez a dal tökéletesen bemutatja, mit érez a felesége és a gyermekei iránt. A közönség meglepődött, hogy Darcy hangja ennyire hasonlított Elvisére. A nézők mellett a zsűri is kellemesen ingatta a fejét a dallamra, miközben Darcy a dalt énekelte.

Darcy családja a színfalak mögül figyelte az előadást, és nagyon jól érezték magukat. A zsűri mellett őket is meglepte, amikor Walsh felállt, és megnyomta az Aranygombot.

Amikor az Aranygombot lenyomta, Darcy sírni kezdett, és a családja kifutott hozzá a színpadra, hogy csatlakozzanak hozzá.

Darcy az élő példája annak, hogy jó hozzáállással minden körülmény legyőzhető. A közönség és a zsűri értékelte Darcy énektudását, a személyisége és lelkesedése pedig mély nyomot hagyott bennük.

Téged is lenyűgözött Barry Darcy hihetetlen előadása? Számodra is inspiráló volt a történet? Mondd el nekünk a kommentekben és oszd meg a cikket a barátaiddal és a családoddal - őket is inspirálni fogja a férfi figyelemre méltó életútja!