Az apukát megdöbbentette a boltvezető reakciója arra, hogy Down-szindrómás fia egy lezárt pénztárnál játszott

Feb 14, 2019 by apost team

Amikor édesapjával a Tescóban járt, a 10 éves, Down-szindrómás Jay Burke figyelmét megragadta az egyik éppen nem működő pénztári sor. Apja, David, arra számított, hogy ki kell majd vezetnie fiát a pénztártól, nehogy a bolt vezetősége szóvá tegye a fiú viselkedését. Azonban kiderült, hogy a vezetőségnek nem volt semmi kifogása ez ellen.

Amikor a boltvezető odaért, David már kezdett elnézést kérni a fia nevében - a boltvezető azonban nem azért jött, hogy rendre utasítsa. Még azt is megengedte, hogy a zárva tartó pénztárat megnyissák addig, amíg az apuka által vásárolt dolgokat fia lehúzhatta a kasszánál.

apost.com

Jay egy alkalommal kipróbálhatta magát pénztárosként, a boltvezető pedig tanúbizonyságát adta annak, hogy a hétköznapi kedvességekkel is jobbá tehetjük egy kissé a világot. A sajátos igényűekhez sem kell feltétlenül negatívan viszonyulni.

Épp annyi szeretet és erő van bennük is, mint másban. Ez az apró momentum bizonyára sokat jelent Jaynek és édesapjának is. Itt megnézheted a videót:

Te mit gondolsz erről a megnyilvánulásról? Jó érzéssel töltötte el a szívedet? Mutasd meg barátaidnak és családtagjaidnak, hogy újabb jelét láthassák annak, nem halt ki a jóindulat az emberekből.