A testrész, amit elsőként mosol meg tusoláskor, sokat elárul a személyiségedről

Feb 07, 2019 by apost team

B.K.S. Iyengar, a világ egyik legelismertebb jógaoktatója mondta: “A test a templomod. Őrizd meg tisztaságát a benne lakozó lélek számára.” Mint azt Lev Tolsztoj mondta: “Testünk az életre tervezett gép.” Akár gépként, akár templomként tekintesz testedre, az kétségtelenül energiáink, érzelmeink, személyiségünk, gondolataink hordozója, és persze minden egyéb jellemzőé, ami azzá tesz bennünket, akik vagyunk, és visz afelé, amit el szeretnénk érni az életben.

Az ősi kultúrák nagy jelentőséget tulajdonítottak a testnek, illetve annak, hogy a test egyes részei mit képviselnek. Vannak, akik úgy is gondolják, hogy bizonyos testrészeink tudat alatt azért fontosabbak számunkra más testrészeknél, mert mindazt jelképezik, amit igazán fontosnak tartunk.

Amit elsőként mosol meg magadon, az sokat elárulhat a személyiségedről

istockphotos.com/Tero Vesalainen

Az ősi hit, miszerint a testrészek a személyiség egyes jellemzőit képviselik, fürdés közben mutatkozik meg leginkább. A fürdés aktusával együtt jár, hogy tudat alatt elsőbbségben részesítjük, kiemeltként kezeljük azt a testrészt, amelyet elsőként mosunk meg. Emögött az az elképzelés áll, hogy ezt a testrészt tartjuk igazán fontosnak - a fontossági sorrend pedig sokat elárul a személyiségedről. Nézzünk ennek a mélyére:

apost.com

1. Lábfej

istockphotos.com/ wash

A csakrák a lábfejben koncentráltan vannak jelen. Ezek a testi mivoltunkhoz való kötődésre, spirituálisan a fény egyik csomópontjára, valamint a közvetlen valósággal való elsődleges érintkezésre utalnak. A lábfej a teljesség és szerénység jelképe. Akik elsőként a lábfejüket mossák meg, azok általában törődnek más teremtmények jogaival, kötődnek a Földhöz és annak jólétéhez. Ha te ilyen vagy, bizonyára két lábbal állsz a földön, józan gondolkodású, a saját testeddel kapcsolatban magabiztos ember vagy.

2. Végtagok

istockphotos.com/stock_colors

Ha lábadat vagy karodat mosod meg elsőként, vélhetően nomád személyiség vagy. Végtagjaink alapvető eszközeink a mozgás, a fizikai térben létezés során. Sokat számít neked, ha gondtalan és kötöttségektől mentes lehetsz, könnyedén veheted a dolgokat. Az időd egy jókora részét testmozgásra szánod, de elméd is rendkívül aktív, mivel állandóan misztikus és távoli helyekről álmodozik.

3. Ágyék

istockphotos.com/Flamingo_Photography

Bár kézenfekvő volna a feltételezés, hogy aki az intim testrészeit mossa meg elsőként, bizonyára erősen szexuális indíttatású személyiség, te valójában tartózkodó és szégyenlős vagy, mások jelenlétében hajlamos kissé leszólni önmagad. Érzékenység jellemez és távol áll tőled a mesterkéltség, de mások nem könnyen ismerhetik meg, mi rejlik benned a felszín alatt.

4. Mellkas

istockphotos.com/:mrtom-uk

Könnyen rátalálsz az életben a helyes útra, mert jól érzed magad a bőrödben - magabiztos, önbizalommal teli és független vagy. Mások leginkább alfa személyiségként jellemeznének. A mellkasban található számos létfontosságú szerv, így a tüdő és a szív is. Becsülöd az életet, védelmezed és büszke vagy rá.

5. Hát

istockphotos.com/Topalov

A gerinc az egyéni tudatosság és energia alapja. Itt kezdődik az élet, és innen árad szét az idegrendszeren át minden gondolatodba és mozdulatodba. Szó szerint az egész test tartóváza. Természetes, hogy az élet egy ily fontos elemét óvjuk és megbecsüljük.

Ha a hátadat mosod meg elsőként, az tartózkodó, óvatos, megfontolt személyiségre utal. Nem felszínesen gondolkodsz a dolgok jelentőségéről és fontosságáról, így nem könnyű elnyerni a bizalmadat. Hajlamos vagy befelé fordulni, és számodra gyakran a biztonság az első. Nem zavar a magány, sőt sokszor inkább arra vágysz társaság helyett.

6. Kéz

istockphotos.com/horillaz

Kezeid a testi és szellemi stabilitás és erő jelképei. Nagyra becsülöd a szolidaritást és az összetartást. Az "egy mindenkiért, mindenki egyért" elvet követed, így a legtöbb ember vagy jóbarátra lel benned, vagy ellenségre. Nem tudod, mi a félelem; nem riadsz vissza a tetteid következményeitől - idealistaként habozás nélkül kiállsz azért, amit helyesnek érzel.

7. Hónalj

istockphotos.com/VladimirFLoyd

Ha rögtön a hónaljadat mosod meg, akkor állhatatos, lojális és megbízható vagy. Jóban-rosszban kiállsz a barátaid mellett, még ha ezzel magadnak ártasz is. Ugyanakkor a jószívűségednek is megvan a határa. Ha valaki elárul, az végleg leírta magát nálad.

8. Arc

istockphotos.com/vitcom

Az arc az egyetlen testrész, ahol az összes érzékszerv jelen van - szaglás, látás, tapintás, ízlelés és hallás. Ha az arcod mosod meg legelőször, akkor nagyon számít neked mindaz, amit érzékelsz a világból, és ahogy mások téged látnak. Más szóval mindig amiatt aggódsz, hogy a többiek mit gondolnak rólad. Könnyen frusztrálttá válsz, zavarba jössz és feszült leszel. Gyűlölöd, ha kritizálnak.

9. Fejtető

istockphotos.com/skynesher

Ha a fejed vagy hajad mosod meg elsőként, akkor nagy figyelmet szentelsz a rendnek. Erős akaratú vagy, a dolgokról alkotott véleményed megingathatatlan, és mindent a helyén akarsz tudni. Ugyanakkor viszont nagyon realista és józan gondolkodású is vagy. Az egyik leginkább elismerésre méltó tulajdonságod, hogy jól gazdálkodsz az idővel. Mindig pontos vagy, és szeretsz egy adott rutint követni.

10. Nyak és váll

istockphotos.com/mrtom-uk

Szimbolikusan a válladon hordod annak terhét, hogy versengő, túlteljesítő személyiség vagy. Ha mások számára a csillagos ég a határ, te még annál is magasabbra törsz. Nem fogadsz el mást, csak azt, hogy "igen, meg tudom csinálni, meg fogom csinálni, megcsináltam". Mottód a kemény munka.

Te melyik testrészedet mosod meg elsőként? Szerinted mit árul ez el a személyiségedről? Szívesen vesszük olvasóink kérdéseit és sztorijait.