A kórház "Tiszteletfelvonulást" rendez a babának, akinek a szervei három gyereket mentettek meg

Egy szülőt sem lenne szabad arra kényszeríteni, hogy túlélje a gyermekeit. Mégis minden nap megtörténik.Alondra Torres Arias szüleinek szembe kellett nézni a szívszaggató valósággal: az egyéves kislányuk el fogja veszíteni a tüdőgyulladással vívott csatát.

Kora januárban Alondra babát agyhalottnak nyilvánították. Ugyan egy szülő sem bírja ki a gyermeke halálát, a Barraza családnak (Alondra anyjának és apjának) nehéz döntést kellett hoznia.

Amikor megkérdezik valakiktől, hogy hajlandóak-e felajánlani a gyermekük szerveit, mit mondhatnak? A kérdés borzasztó, mégis sok embert menthet meg.

apost.com

Éppen ezért döntöttek úgy Alondra szülei, hogy a szerveit felajánlják. Ez volt életük legnehezebb döntése, de a kórház megható tisztelgése a baba előtt nagyon mély benyomást hagyott bennük.

A műtét előtt a Barraza család búcsút vehetett a lányuktól. Amint meghozták a döntést, hogy Alondra máját és veséit fölajánlják, a kórházi dolgozók el is kezdték felkészíteni a lányt a műtétre.

A megható videóban az egészségügyi dolgozók és az orvosok sorfalat állnak a kórház folyosóján, hogy így tisztelegjenek Alondra élete előtt. Ahogy végiggörgetik a lányt a műtőig, egymás kezét fogva imádkoznak.

Ugyan ez a pillanat teljesen szívszaggató élmény volt, a Barraza családot mégis meghatotta ez az erőteljes élmény.

Alondra édesanyja azt mondta, hogy "Nagyon boldoggá tesz, hogy három babának is segíthettünk."

Egy szülő sem akarja megtapasztalni egy lány vagy fiú elvesztésének a tragédiáját, a Barraza család tudja, hogy a lányuk nem hiába halt meg.Micsoda szent és életet megváltoztató pillanat! Egy szülő sem tudja, mit tenne abban a helyzetben, de egy ilyen döntés hihetetlen hatással van sok ember életére.

Amint a videó az internetre került, az emberek milliói érezték át Alondra történetének üzenetét. A világ minden tájáról érkező nézők küldték el imáikat és hálájukat a Barraza családnak a hihetetlen adományukért.

"Az Isten áldjon titeket," kommentelte az egyik néző.

Egy másik néző azt írta, milyen erős szeretet által vezérelt cselekedet volt a döntésük. "A gyönyörű hercegnőtök egy része tovább él majd... a három kisgyerekben," tette hozzá egy másik néző.Alondra nyugodjon békében, és a családja is találjon békét a földön!

Nézd meg a "tiszteletmenetről" készült videót te is! Kérlek, oszd meg a gondolataidat Alondra történetéről a kommentekben és oszd meg ezt a szívmelengető történetet a barátaiddal és családtagjaiddal, hogy növeld a tudatosságukat!