A három gyermekes édesanyát megtámadják - a kutyája, Lola, fénysebességgel kel a védelmére

Jún 03, 2019 by apost team

Lola, a kétéves Staffordshire terrier, az egyik leghősiesebb tettet hajtotta végre, amit négylábú barátaink valaha is megtehetnek értünk. A gazdija minden bizonnyal örökre emlékezni fog Lola bátor cselekedetére. Örökre hálás lesz Lolának, amiért megmentette őt támadójától.

A Belfast Life című újságban jelent meg a történet, miszerint Lola és gazdája éppen hazafelé sétáltak, amikor egy idegen férfi, minden előzmény nélkül megragadta a nőt, akit teljesen lesokkolt a támadás. A férfi befogta a száját, hogy ne tudjon kiabálni, majd elkezdte letépni a ruháját.

Lola látta gazdája viaskodását és azonnal akcióba lépett. Ráugrott a támadóra és megharapta a férfi karját, így sikerült kiszabadítani a gazdáját. Az idegen rémülten megfutamodott, maga mögött hagyva Lolát és gazdáját.

apost.com

A megpróbáltatás elbeszélésekor Lola gazdája, a három gyermekes édesanya, elmondta a Belfast Life nevű újságnak, hogy a támadás teljesen váratlanul érte. Egyszer csak előugrott egy idegen férfi a semmiből, a hajánál fogva rángatta, miközben befogta a száját.

Azt gondolta, hogy most egy szörnyű formában érkezett el számára a vég és csak három gyermekére tudott gondolni, akiket maga után hagy.

A támadó először azt gondolta, hogy Lola ártalmatlan és ezért nem is foglalkozott vele. Sőt, miközben letépte a nő nadrágját, azzal fenyegette, hogy a tehetetlen kutyája előtt fogja megerőszakolni. Lola egész biztosan megértette ezen szavakat, mivel azonnal cselekedett.

Lola mélyen belevéste fogsorát a támadó karjába. Keményen ostromolni kezdte a férfit, aki egy idő után legyengült, végül elengedte Lola gazdáját. Minekután egy mély kutyaharapás volt a karján és Lola gazdája is kezdett felocsúdni, a támadó jobbnak látta, ha feladja a csatát és elszalad.

A három gyermekes édesanya remegve hívta férjét, hogy beszámoljon neki a félelmetes támadásról. A férfi azonnal a helyszínre sietett, de sajnos ekkorra az idegennek már hűlt nyomát sem találta.

Lola gazdája soha nem lesz képes meghálálni, amit kutyája tett érte. Lehet, hogy még csak egy fiatal kutyus, de azt már egészen biztosan tudja, hogyan védje meg magát és szeretteit. A gazdi nagyon hálás, amiért azon a rettenetes napon Lola ott volt mellette. Bele sem mer gondolni, hogy mi történhetett volna, ha akkor nincs ott vele Lola. A két éves kutya valójában egy jelmez nélküli szuperhős.

Szép volt Lola! Minél több embernek meg kell ismernie Lola hősies tettét, amivel megmentette a gazdáját. Írd meg nekünk a kommentben, hogy te mit gondolsz erről a csodálatos történetről, és oszd meg ismerőseiddel is.