Ujjlenyomatok voltak a ragasztószalagon, amivel megkötözték a kutyát - ez vezette el a hatóságokat az elkövetőhöz

Máj 22, 2019

Egy Missouri állambeli férfi rács mögé került, miután megkötözött egy kutyát ragasztószalaggal és kidobta egy elhagyatott út mellé Jefferson megyében. A tacskó szerencséjére elfogta a férfit a Jefferson megyei seriffhelyettes. A kutya szája le volt ragasztva, illetve összeragasztották a lábait is egymással. Majdnem halálra fagyott, és úgy tűnt, hogy agyrázkódása is van.

A seriffhelyettes azonnal az állatkórházba sietett a kutyával, akinek a "Jimmy" nevet adta. A helyettes készített egy képet a kutyáról, amit megosztott a közösségi médiában, annak reményében, hogy megtalálja a gazdáit.

Egy nő felismerte a "Flick" nevű elveszett kutyát. Katie Kofron azt mondta a Jefferson megyei seriff helyettesnek, hogy a 13 éves tacskója eltűnt a kertjéből. Biztos volt benne, hogy a kutyáját ellopta valaki. Flick soha nem hagyta el az udvart, és teljesen esélytelen volt, hogy meg tudjon szökni. Kofron elmondta, hogy Flick gyomra érzékeny, és problémái vannak a súlymegtartással is, mióta elpusztult a legjobb kutyabarátja.

Kofron Flick orvosi feljegyzéseinek egy másolatával bizonyította, hogy a kutya hozzá tartozik, de még mindig maradtak megválaszolatlan kérdések. Ki lopta el Flicket, és miért kötözte meg, illetve hagyta őt magára? A helyettes, aki Jimmyt/Flicket találta, választ akart ezekre a kérdésekre. Két nyomozó segített neki a ragasztószalagok megvizsgálásában, hátha maradtak rajta ujjlenyomatok.

apost.com

A detektívek nem várták, hogy sikerrel járnak, de azért lefuttatták a ragasztószalagon talált ujjlenyomatokat a bűnügyi adatbázisban. Nagy meglepetésükre eredményes volt a keresésük. Nehéz elképzelni azt, hogy miért bántana valaki egy ártatlan állatot. Szegény Jimmy/Flick minden bizonnyal nagyon megrémült, de az igazságszolgáltatás végül győzedelmeskedett. A nyomozók most már tudják, hogy ki az a hitvány ember, aki ezt az édes kis tacskót terrorizálta: Paul Garcia.

Paul Garcia egy 39 éves korábbi elítélt a Missouri államban található Barnhartból. Garcia azt állítja, hogy megtalálta a kutyát a teherautója alatt, és azt hitte, hogy a rendőrségnek kémkedik. Habár Jimmy/Flick nem végzett rendőrségi felderítést, Garcianak minden oka megvolt idegesnek lenni. A korábbi elítéltnek egy fegyver volt a birtokában, amivel megszegte az ideiglenes szabadlábra helyezés szabályait. Paul Garciat bűnösnek találták különös kegyetlenséggel elkövetett állatkínzás és illegális fegyvertartás vádjában. Az amerikai állatszeretők egyre csak sürgetik a Missouri állambeli igazságszolgáltatási rendszert, hogy Garcia számára a törvény által megengedett legnagyobb büntetést szabják ki.

Jimmy/Flick visszatért a tulajdonosához és éppen otthon lábadozik. Az állatkórház, amely megmentette Jimmy/Flick életét, megosztott egy videót arról, amikor a kutya újra találkozik a gazdájával. Figyelmeztették a nézőket arra, hogy bár Jimmy/Flick is fellelkesült, hogy láthatja a tulajdonosát, nem viselkedett annyira izgatottan, mint ahogy egy kutya szokott. A szegény kis teremtés túl sok mindenen ment keresztül, és csak arra vágyott, hogy Katie Kofron a kezeiben tartsa.

A Jefferson Megyei Seriff Hivatal is megjelentetett egy közleményt, Jimmy/Flick hazaengedése után. Meg akarták dicsérni Keith Smith helyettest, amiért megtalálta és megmentette a bajba jutott kutyát. Becslések szerint Jimmy/Flick több, mint 12 órát töltött egyedül a fagyban az út melletti árokban. Ha Smith helyettes nem figyelne ennyire a részletekre, akkor lehetetlen lett volna észrevenni a kutyát. A Jefferson Megyei Seriff Hivatal meg akarta köszönni Nick Schuenemann és Lee Morris nyomozóknak is, hogy órákat töltöttek el az ujjlenyomatok megvizsgálásával, és ennek köszönhetően le tudták tartóztatni Paul Garciat.

Katie Kofront elárasztotta az emberek támogatása, szerte az országból, amikor meghallották Jimmy/Flick történetét. Sokan próbáltak meg adományt adni, de Kofron arra kérte őket, hogy inkább egy állatmenhelynek adományozzanak, vagy fogadjanak ők maguk is örökbe egy állatot. Kofron látszólag megkedvelte Flick új nevét. Egy Facebook oldalt is készített, hogy mindenki értesüljön a kutya felépülésének állapotáról.

Mit gondolsz erről a mentési történetről? Annyira örülünk, hogy a történet boldog véget ért. Küldd tovább ezt a szívmelengető történetet a barátaidnak és a családodnak.