Tina Turner őszintén elmeséli, férje miként adta neki az egyik veséjét és mentette meg ezzel az életét

Máj 23, 2019

Tina Turner, az énekes szupersztár önéletrajzából kiderül, hogy a férje megmentette az életét. Ugyanis veséi kezdték felmondani a szolgálatot, így élete veszélybe került. Ekkor férje felajánlotta a saját egyik veséjét, hogy felesége továbbra is energikus, egészséges életet élhessen.

Tina Turner, Erwin Bach (2015), (Jacopo Raule/Getty Images Entertainment via Getty Images)

Ms. Turner korábban már sikeresen leküzdötte a bélrákot, illetve túlélt egy agyvérzést is. Ekkor azonban szervezetében újabb veszélyes orvosi probléma jelentkezett. A veséi kezdtek leállni.

Nagyfokú szorongással élte meg mindezt, mivel úgy érezte, reménytelen helyzetbe került. Azon a ponton még az orvosilag elősegített öngyilkosság lehetőségével is foglalkozni kezdett.

apost.com

Tina Turner (2008), (Pascal Le Segretain/Getty Images Entertainment via Getty Images)

Tina Turner vesefunkciója drámai ütemben romlott. 2016 decemberében már tisztában volt vele, hogy csupán két lehetősége van az életben maradásra.

A legjobb opció a veseátültetés volt; a második esetben pedig el kellett volna fogadnia a rendszeres dialízist.

Ekkor kapcsolódott be a megoldásba Erwin Bach, Tina férje, aki tudta, hogy a felesége csak sokára kerülne a transzplantációs lista elejére.

Addig viszont - illetve amíg donort nem találnak - rendszeresen gépre kellett volna kötni, amit Tina Turner nem akart felvállalni.

Erwin nem nézhette tétlenül, ahogy imádott Tinája szenved. Azzal a hírrel képesztette el feleségét, hogy felajánlja neki az egyik veséjét. Elvégezték a szükséges vizsgálatokat, és pozitív eredmény született - megfelelő volt a veséje a felesége számára.

2017 áprilisában így hát mindketten átestek a műtéti beavatkozáson, amelynek révén Tina megkapta Erwin egyik veséjét. Az átültetés sikeres volt, és Ms. Turner teljesen felépült.

Megvallotta, hogy elborították az érzelmek, amikor az operációt követően ismét láthatták egymást. A 78 éves énekesnő nagyon hálás volt azért, hogy mindketten rendben átvészelték a műtéteket.

Turner és Bach 27 éve éltek már párkapcsolatban, amikor 2013-ban végül elhatározták, hogy összeházasodnak. Csendes esküvőt akartak, amit a svájci Küsnachtban tartottak meg, a Zürichi-tónál. A szertartást egy helyi önkormányzati hivatalnok, Hannes Friess vezette le.

Ez talán az egyik legromantikusabb dolog, amit valaki a párjáért tehet. Bach szó szerint saját magából adott egy részt, hogy azzal feleségét megmentse. Nagylelkű adománya egyértelműen tanúskodik róla, hogy milyen mély a felesége iránti szerelme.

Te mit szólsz Bach úr áldozatkészségéhez? Írd meg véleményedet hozzászólásban, a cikket pedig küldd tovább a barátaidnak és családtagjaidnak! Ők vajon mit szólnak hozzá?