Cipőben nem szabadna a lakásba lépned. A következőkben eláruljuk neked, hogy miért

Feb 24, 2016

Egy fárasztó nap után hazaérsz a munkából, kiveszel egy sört a hűtőszekrényből, ledölsz a kanapéra és ekkor veszed észre, hogy a cipőd még a lábadon pihen. Ismerős a fenti szituáció?

Akkor itt az ideje, hogy megváltoztasd ezt a szokásodat. 

Számos kultúrában szerencsétlen előjelnek tekintik, hogyha valaki a lakásban is cipőben járkál. A távol-keleti országok többségében, mindenekelőtt Japánban, azt már a lakás küszöbének átlépése előtt le kell venni.

Elgondolkoztál már azon, honnan származhatnak ezek a szokások? Ezen hagyomány az ősi japán kultúrában keresendő. Nyugati tudósok lassan kezdik megérteni, miért is megszívlelendők ezek az ősi bölcsességek.

A houstoni egyetem kutatói bebizonyítottak, hogy az utcai használatban lévő lábbelik 39%-án megtalálható a C. diff baktérium. A Clostridium difficile baktérium igen ellánálló, még egyes antibiotikumokkal szemben is, így jelentős kockázatot jelent egészségünkre nézve. A baktérium többek között hasmenést és más bélrendszeri gyulladásokat okozhat.

Az Arizóna Egyetem tudósai szintén hasonló eredményre jutottak, kutatásuk során kilenc különféle baktériumot azonosítottak a cipőtalpakon. Az eredmény igazán egyértelmű, a cipődön, mely egész nap a lábadon volt, több baktérium található, mint egy WC-ülőkén. Erre nem számítottál, ugye?

Dr. Charles Gerba az Arizóna Egyetem mikrobiológusa további kutatásokba kezdett a témában, hogy feltárja, milyen komoly is ez a probléma valójában. 

A tudós egy két hétig hordott cipőt vizsgált meg, melynek felületén 440.000 baktérium volt kimutatható. Ezek közül számos különböző betegségekhez is vezethet, például tüdőgyulladáshoz. 

Ha belegondolunk, hogy 10 emberből 4 cipőjén ott lehet a Clostridium difficile baktériuma, és még számos más, például a fentebb említett légzőszervi megbetegedéseket okozó baktériumok, beláthatjuk, hogy valós problémával állunk szemben.

Nagyjából 300.000 baktérium négyzetcentiméterenként, így néz ki egy nyilvános illemhely padlója, ha közelebbről megvizsgáljuk. Gondolj csak bele, te belelépsz ezekbe a baktériumokba és később ugyanezzel a cipővel járkálsz a lakásodban, szétszórva a baktériumokat mindenfelé.

Mindez még veszélyesebb, ha gyermeked is van, aki a földön játszik, netalántán be is kap valamit, amit ott talál. Ugyanarról a padlóról, ahol te szépen a baktériumokat szétszórtad. A két évesnél fiatalabb gyermekeknek komoly veszélyforrás lehet, ugyanis az ő immunrendszerük még nem fejlődött ki teljesen.

Ha eltekintünk a baktériumoktól, számos kémiai és egyéb más egészségre veszélyes anyag is származhat az utcáról. Itt az idő, hogy felhagyj régi szokásoddal, és mától vedd le a cipődet, mielőtt a lakásodba lépsz. Ne adj esélyt a baktériumoknak, hogy megfertőzzenek téged, vagy a családod bármely tagját. 


Oszd meg ezt a cikket ismerőseiddel, hogy ők is megismerhessék, milyen veszélyes valójában a lakásban az utcai cipőben járni-kelni.

A fenti cikk tartalmát bár legjobb tudásunk szerint állítottuk össze, mégis általános jellegű, semmilyen módon nem helyettesítheti az orvosoddal történő konzultációt. Az egészséged nagyon fontos számunkra.

apost.com