Az édesapa egy elhagyott középiskolában él a feleségével és a kisbabájával, miután az otthonukká alakították

Okt 08, 2019

Colorado több különböző okból is kezd az egyik legnépszerűbb amerikai állammá válni a XXI. században. Szerte az országból érkeznek a turisták, hogy láthassák az állam lenyűgöző tájait és nemzeti parkjait. Sokan költöznek Coloradóba a haladó szellemű gondolkodásmód és társadalmi konvenciók miatt, amelyek megváltoztatják az állam sok nagyvárosának jellegét.

A városi életnek és a vadonnak az az elegye, amely Coloradóban található, izgalmas-mozgalmas művészközösségek kialakulását is ösztönzi.

Charles Shaw elé két évtizeddel ezelőtt tárult ez a lehetőség. Feleségével, Lisával közösen megvásároltak egy elhagyott és lepusztult középiskolát Coloradóban, Durango városában. Az épület kora és állapota ellenére a Shaw-házaspárnak sok pénzt kellett költeniük arra, hogy az üresen álló iskolaépületet megszerezhessék.

Charles elmondta a Respectful Revolution-nek, hogy a hatalmas épület a téglafalai mögött rejlő 4200 négyzetméternyi területével lelkesítőleg hatott rá. Az épületet át szerette volna alakítani vegyes felhasználású térré a helyi közösség számára. Régóta dédelgetett álma volt ez, ami így közel kerülhetett a megvalósuláshoz.

apost.com

Charles eredetileg úgy tervezte, hogy egy művészközpontot hoz létre, ahol kreatív egyének a projektjeiken dolgozhatnak, alkotó szenvedélyüknek élhetnek. Néhány havi használatot követően világossá vált, hogy az épület aktuális állapota nem volt fenntartható.

A villanyszámla 5000 dollárt emésztett fel Charles személyes megtakarításaiból. Bármennyire is szerette volna tovább működtetni az épületet, a havi közműszámla egész egyszerűen túl magas volt. A régi középiskola üzemeltetésének nagy volt az energiaigénye.

Charles nem tett le az álmáról, hanem kreatív megoldásokat keresett. LED-világítást szerelt fel az egész épületben. Mozgásérzékelőkkel kezdte vezérelni a szellőztetőrendszert - így a helyiségek csak akkor használtak energiát, amikor tartózkodott bennük valaki.

Ezenkívül Charles napelemeket is telepített, amelyekkel az egész épület energiafogyasztását fedezni tudta. A fejlesztések révén Charles a havi közműszámlát leszorította 400 dollár alá. Kreatív megoldásainak köszönhetően életben tarthatta nagy álmát.

Charles jelenleg is a felújított középiskolában él feleségével és kisgyermekükkel. Ugyanebben az épületben sok más művész és non-profit projekt is megtelepedett.

A helyet elkeresztelték "Smiley Building"-nek, és Durango kisvárosának egyik nevezetességévé vált. Valószínűleg a leghatékonyabban működő, az elektromos hálózatra legkevésbé rászoruló épület az egész országban. Aki megnézi az e fantasztikus épületről készült fotókat, biztosan kedvet érez arra, hogy meglátogassa ezt a különleges helyet.

Mi a te véleményed a fenti történetről? Beköltöznél egy elhagyatott középületbe, ahogy ez a család tette? Írj hozzászólást - a cikket pedig küldd tovább barátaidnak és családtagjaidnak; ők vajon mit gondolnak róla.