Az állatorvos pillanatokkal az altatás előtt döntött úgy, hogy megmenti a kutya életét

Jún 05, 2019

A legtöbben csak egy esélyt kapunk az élettől, ahogy látjuk, ez igaz a házi kedvenceinkre és a többi állatra is. Csodálatos, amikor egy állat kap egy második esélyt rá, hogy egy olyan otthonra leljen, ahol igazán törődnek vele, kitartanak mellette; igazából nagyon is szerencsésnek mondhatják magukat.

Emu, csak egy újabb kutya az utcáról, aki élete nagy részét fedél nélkül töltötte. Hosszas kóborlást követően végül az állatorvosnál kötött ki azzal a céllal, hogy elaltassák. Valószínűleg ez volt Emu életének legszerencsésebb napja. Az állatorvos ugyanis azon a napon úgy döntött, hogy nem fogja elaltatni Emut.

Inkább elvitte őt a Sidewalk Special Örökbefogadási Nap eseményére. Ezzel esélyt adott számára, hogy szerető és gondoskodó otthonra leljen, amire igazán szüksége volt.

Sidewalk Specials egy olyan egyénekből álló csoport, akik összefogtak és létrehoztak egy szervezetet a rossz körülmények között élő kutyák megmentésére. A székhelyük a Dél-afrikai Fokvárosban található. Az eutanázia a tiltólistán szerepel náluk, az általuk mentett állatok 100%-át ideiglenes befogadóknál helyezik el.

apost.com

Emiatt nem aggódnak, hogy síntérhez vagy menhelyre kellene vinniük ezeket az állatokat. Afelől sincsenek kétségeik, hogy minden kutya tökéletesen be fog illeszkedni az új családjába, amikor végleges otthonra lel. A szervezet működésének nagy előnye, hogy nincsen túlzsúfoltság.

Emunak nem volt könnyű élete, amíg az utcákat járta; nagyon ijedős kutya vált belőle. De az idő előrehaladtával, Emu szépen lassan kezdett megnyílni és egyre magabiztosabbá vált. Soha nem könnyű dolog egy idősebb kutyát örökbefogadni. Meglehetősen sok türelmet és határozottságot igényel.

Emu nagyon hosszú utat tett meg már idáig, de még mindig kell tanulnia szocializálódni. Amikor nyilvánosságra került a története és végigszáguldott az interneten, megkapta a számára szükséges segítség a teljes felépüléshez. Most már egy boldog és egészséges kutyus!

Amint Emu készen állt, elvitték az Örökbefogadási napra. Idősebb volt a többi kutyánál, és a külseje is viseltes volt, de mégis valahol érezte, hogy az új családjával fog majd hazamenni. Befogadói alig várták, hogy megkezdjék vele közös utazásukat.

Miután Emut örökbefogadták, családjától egy új nevet kapott, most már Nutzienak hívják.

Még egy Sahara nevű kutya tesóra is szert tett. Nutzie és Sahara hamar legjobb barátok lettek és nem sok időt töltenek külön egymástól. A család állítása szerint Nutzie mérhetetlen örömöt hozott számukra és rengetegszer megnevetetti őket. Hihetetlen, mennyi szeretet van ebben a családban és egyet biztosan kijelenthetünk, Nutzienak soha többé nem kell azon aggódnia, hogy az utcára kerül.

A mi feladatunk, hogy odafigyeljünk és gondoskodjunk a védtelen állatokról. Sidewalk Specials arra bíztat mindannyiunkat, hogy fogadjunk örökbe és ne vásároljunk. Ezen kutyák számára ez élet vagy halál kérdése, minden rajtad múlik.

Oszd meg ezt a történetet, hátha minél többen fontolóra veszik, hogy a család következő kedvencét menhelyről fogadják majd örökbe. Ezzel valóban változtathatsz a világon!