Az állatkerti gondozók nem mentik meg a csimpánzt, ám ekkor hirtelen egy férfi beugrik a kerítésen

Ápr 30, 2019

Egy kellemesnek induló nap a Detroit Állatkertben váratlan fordulatot vett. Két csimpánz bolondozott a látogatóknak, egy labdával játszadozva kergették egymást a majomház kertjében.

Az egyik látogató éppen a csimpánzokat vette szemügyre, és nem hitte el, amit ekkor látott. Rick Swope a sokktól ledöbbenve figyelte, ahogy az egyik főemlős az életéért kűzd.

Ahogy a csimpánzok az egyik fárol a másikra üldözték egymást, az egyikük, egy szerencsétlen mozdulat után megcsúszott és leesett. Igazából az okozta a problémát, ahova esett. A csimpázok helységét egy mély árok veszi körül, és a csimpázok köztudottan nem tudnak úszni. Ez a szegény emberszabású nem volt képes a fejét a víz felett tartani, és ezidáig senki sem sietett a segítségére az állatkert személyzete közül.

apost.com

Míg az nem teljesen tiszta, hogy a gondozók miért nem próbálták megmenteni a csimpánzt, Rick Swope azonnal cselekedett.

Egy a Chicago Tribune-nak adott interjúban Swope azt mondta, hogy a fullodkló csimpánz látványa a legszomorúbb dolog, amit valaha látott.

"Ez a csimpánz felemelte a karjait, és a fejét próbálta a víz felett tartani. Mindeközben a látogatókat nézte. Olyan volt, mintha azt kérné, hogy valaki mentse meg."

Rick-nek nem kellett több, saját biztonságát kockáztatva az állat megmentésére sietett. Átmászott a kerítésen, beugrott a lezárt részre, egyenesen a csimpánz után. Az árokban lévő víz nem volt tiszta, így Rick nem látta, hogy hol lehet pontosan a szerencsétlen állat, úszás közben próbálta kitapogatni.

A megmentésben nagy szerepet játszott a látogatók tömege. Amikor Swope nem találta a csimpánzt, az éppen akkor bukkant fel egy pillanatra. Az emberek látták, mi történt és kiabálva mutatták a hősnek a megfelelő irányt. Leúszott a víz fenekéig és végre sikerült megtalálnia, majd kihúznia a vízből a csimpánzt.

"Először elég élettelennek tűnt, de azért látszott rajta, hogy még életben van" nyilatkozta Swope a Chicago Tribune-nek. "A szemembe nézett. Szerintem tudta, hogy mi történik. A majom soha nem próbálkozott semmit sem tenni ellenem."

Rick nem nagyon tudta, hogy mi legyen a következő lépés. Az futott át a fejében, hogy mesterséges légzést kellene adnia neki, de inkább nem tette, hiszen egy másik csimpánz a dombról szalad lefelé, egyenesen az ő irányába, miközben rávicsorította a fogait. Swope ezt figyelmeztetésként fogta fel, hogy minél előbb el kell tűnnie onnan.

Mit gondolsz erről a történetről? Benned lenne elég bátorság ahhoz, hogy megments egy csimpánz? Írd meg nekünk a kommentben és passzold tovább barátaidnak és családodnak, lássuk, ők mit gondolnak erről!