A nő megvédi a 130 dolláros eljegyzési gyűrűjét, miután az eladónő azt mondja neki, hogy ez 'szánalmas'

Okt 08, 2019

Az eljegyzés emlékezetes esemény. Sokan ilyenkor áldoznak a drága gyűrűre, hogy ezzel is mutassák, milyen fontos alkalomról van szó. Mások ugyanakkor praktikusabban közelítik meg a témát.

A jókora diákhitel, a csillagászati bérleti díjak és a kiszámíthatatlan munkaerőpiac fényében inkább úgy döntenek, lemondanak a drága ékszerről.

Az ilyen döntés szép számban vált ki bírálatot.

Itt van például Ariel McRae és férje, Quinn. Ariel közösségi médiába írt posztja szerint a tennessee-i pár online ismerkedést követően szeretett egymásba. Telefonbeszélgetéseik olyan hatással voltak rájuk, hogy elhatározták, élőben is megismerkednek. Amint erre sor került, mindketten tudták, hogy kapcsolatuk komoly lesz.

Mivel ekkor még csak húszévesek voltak, úgy döntöttek, gyűjtenek egy kis élettapasztalatot azelőtt, hogy fejest ugranának a házasságba. Amikor már két éve együtt voltak, érezték, hogy eljött az idő - kapcsolatukat hivatalossá akarták tenni.

Quinn sokat dolgozott azért, hogy vehessen egy szerény gyűrűszettet, ami cirkónia kristályból és sterling ezüstből állt. Ariel ezt egyáltalán nem bánta. Szerinte a legfontosabb az, hogy hozzámenjen a legjobb barátjához. A gyűrűt pedig azért szereti, amit szimbolizál.

apost.com

Sajnos ezt nem mindenki látta ilyen pozitívan. Amikor Ariel és Quinn megvették a gyűrűket egy Pandora ékszerüzletben, az egyik eladónő tett egy rosszmájú megjegyzést. Szánalmasnak titulálta azokat a férfiakat, akik ezt a szettet vásárolják meg jegygyűrűnek - nyilvánvalóan nem volt tudatában annak, hogy az ott álló pár éppen ezt teszi.

Ez a kijelentés szíven ütötte Ariel vőlegényét (aki azóta már a férje). Úgy érezte, ez valamiképp az ő kudarcát jelenti. Aggódni kezdett amiatt, hogy Ariel esetleg hozzá sem akar jönni, mert nem tud flancos ékszereket venni neki.

A lány gyorsan helyretette a dolgot. Az eladóval közölte, hogy nem a gyűrű mérete számít, hanem a két ember szerelme. Megvették a gyűrűket, és távoztak az üzletből.

Nem sokkal ezután Ariel és Quinn egybekeltek. Amikor Ariel megírta élményét a Facebookon, bejegyzését hamarosan felkapták. A Pandora cég is reagált: elmondásuk szerint a fiatal párnak az eladónővel kapcsolatos balszerencsés tapasztalata nem tükrözi a cég által vallott értékeket.

Mi a te véleményed erről? Boldog lennél egy kisebb jegygyűrűvel is, vagy azért reméled, hogy valami látványosabbat kapsz? Van esetleg saját eljegyzési sztorid? Oszd meg velünk hozzászólásban. Ezt a cikket pedig küldd tovább barátaidnak és családtagjaidnak!