A kutyát teljesen elhanyagolta a család, de kimentették és végre igazi otthonra talált

Már 28, 2019

Buster mindössze egy éves volt, de láncra kötve kellett töltenie egész eddigi életét. Hálás lehet azoknak az embereknek, akik törődtek vele, így végre ő is megtapasztalhatta, milyen egy szerető családdal élni.

A lánc, amivel Bustert kikötötték, annyira szoros volt, hogy belevágott a nyakába. Képtelen volt megfordulni, mint bármely más kutyatársa, és szerencsésnek mondhatta magát, ha egyáltalán enni kapott valamit.

PETA tagok észrevették Bustert, és felfigyeltek rá, hogy milyen rossz állapotban van, ezért úgy döntöttek, hogy kimentik azoktól az emberektől, akik láncraverve tartották őt a kertjükben.

Az emberek, akik rátaláltak Busterre, beszéltek a gazdáival, akik Buster szerencséjére úgy döntöttek, hogy lemondtak a kutyáról; nem biztos, hogy sokáig húzta volna még szegény pára, ha velük marad.

apost.com

Egy kis segítséggel a munkások sikeresen megkezdték Buster egészségügyi kezelését, megfürdették és a számára megfelelő táppal etették, hogy mihamarabb felépüljön. Mindeközben azon is munkálkodtak, hogy szerető otthont találjanak számára.

Buster hamarosan már úton is volt új gazdija felé. Teljesen izgatottá vált, amikor beült a járműbe, és nyálas puszikkal halmozta el azokat az embereket, akiknek az életét köszönheti. Busterrel megálltak az ajtó előtt, és várták, hogy átlépje az új otthonának küszöbét. Buster most már meleg helyen hajtja álomra a fejét, rengeteg játék veszi körül, végre szabadon futkározhat és játszhat.

Mit gondolsz erről a szívmelengető történetről? Van hasonló sztorid, amit szívesen megosztanál velünk? Írd meg nekünk - és passzold tovább a történetet, hogy másokat is felvidíts!